Nyomtatás

Airsoft csapatépítés cégek részére

Írta: Rengar. Kategória: Cikkek

Az emberek egy bizonyos idő után veszítenek munkaképességükből, csökken a koncentrációjuk, ami a munkájukhoz elengedhetetlen, csökken a munkamorál és a munkához való hozzáállásuk. Ez a fajta érzelmi kiégés jelen lehet, mint testi, mint lelki megnyilvánulásokban. Ezek megelőzésére kiválóan alkalmasak a csapatépítő tréningek, amely során a munkavállaló a munkaközösségével együtt egy érzelmileg pihentető programon vesznek részt, mely során újra feltöltődhetnek és kikapcsolódhatnak. Az airsoft kiváló lehetőség egy ilyen programra. A részt vevő játékosok két csoportra oszlanak és különböző pályákon, különböző szituációs játékokat játszhatnak egymással illetve egymás ellen is. Játék közben az egyén teste „riadókészültségbe” kapcsol át. Abban a pillanatban, amikor feszült helyzetbe kerülünk, hormonokat kezdünk kiválasztani, amelyek megemelik a vérnyomást, előidézik az izmok megfeszülését, növelik a figyelmet és az összpontosítást, vagyis jelzik, a test riadókészültségben van. Amikor elkezdődik a játék és felfogják a játékosok, hogy bármikor lelőhetik, illetve bármikor elé kerülhet, akit le kell lőni, ilyen állapotba kerül a játékos. Játék kör végeztével pedig oldódik ez az állapot, minden egyes találattal növekszik az önbizalom és az eufónia, e kettősség által az emberekben felgyülemlett stressz feloldódik és növekszik a munkaképesség és a morál. Miután már ráéreztek a játékra a játékosok fokozza a hangulatot, ha egyesülnek a csapatépő tréning résztvevői profi játékosok ellen. Ekkor már van némi tapasztalatuk a játékban és nagy sikerélményként könyvelik el, ha sikeresek a profi, tapasztalt játékosokkal szemben.

Játék során általában a két csapat addig küzd, amíg az egyik csapat teljesen ki nem fogy az emberekből (akit kilőttek a visszaállási ponton gyülekeznek, ami általában max. 5 perc szokott lenni). Ezek viszonylag rövid játékok, de annál intenzívebbek. Miután megszokták ezt az állapotot a játékosok akár hosszabb játékokat is tudnak játszani, amikor bizonyos feladatokat kell teljesíteni. Ilyen játékoknál miután valakit kilőttek vissza tud állni a játékba, hisz a játék célja nem a másik csapat megsemmisítése (zászlószerzés). Az emberek többsége nagyon élvezi a lehetőséget, hogy fegyvert tarthat a kezébe, pusztán az örömöt okoz neki, hogy beöltözik terepmintás ruházatba és egy gépkarabéllyal a kezében készíttethet képet egyedül vagy kollégáival, de az, hogy minden következmény nélkül lőhet ismerősére, munkatársára felemelő és felszabadító. Nap végén mindenki fáradtan, de mosollyal az arcán jókedvűen tér haza, szép emlékekkel.